Keresés

    wsm_SearchResults

    Bezárás

    Alvás világnapja 2017: A pihenés hiánya biztonsági kockázatot jelent




    A március 17-én, Budapesten rendezett Alvás Világnapja 2017 rendezvény egyik legfontosabb témája volt a megfelelő alvás fontossága biztonsági okokból. A váltott műszakban dolgozó embereknél fokozott a veszélye annak, hogy balesetet okozhatnak, ám egy új gyógyszer egyre népszerűbbé válik, mint biztonságos és természetes segítség a jobb alváshoz. Olvasson tovább és tudja meg, hogyan működik…

    Napjainkban egyre több, és több az olyan ember, aki nem tud eleget pihenni, pedig az alváshiány potenciális veszélyt jelenthet az egészségünkre, valamint a közbiztonságra is. Ez volt az egyik fő téma az Alvás Világnapja 2017 konferencián, amit idén tartottak meg Budapesten. Az előadók között volt Dr. Halmosi Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettese, vezérőrnagy, és rendőrségi főtanácsos, aki felhívta a figyelmet a túl kevés alvás okozta közlekedési balesetek megnövekedett veszélyeire.

    A váltott műszak veszélyei

    Számos munkakörhöz kapcsolódik a megzavart alvásritmus. Busz és teherautó-sofőrök, nővérek, gyári munkások, egészségügyi szakemberek és éttermi személyzet – becslések szerint 600,000 ember csak Magyarországon – végeznek olyan munkát, ami felboríthatja a nappal és éjszaka ritmusát, és megnehezíti, hogy eleget pihenjenek.

    Bio-Melatonin termékdobozEgyre népszerűbb a melatonin
    Manapság elterjedt az altatók használata, azonban egyre népszerűbbé válik egy biztonságosabb és jobb alternatíva, az úgynevezett Bio-Melatonin. A Bio-Melatonin 3mg. egy vény nélkül kapható gyógyszer, amely segít csökkenteni az elalváshoz szükséges időt, és enyhíti a váltott műszak és az időeltolódás okozta tüneteket.
     

    Egészséges és természetes alvás

    A melatonin a szervezet természetes alvási hormonja. Az agy központjában található tobozmirigy, az sötétedésre reagálva melatonint termel. Ez okozza számunkra, hogy elálmosodunk (természetes fáradtság). Azok az emberek, akik mesterséges fénynek teszik ki magukat éjjel, blokkolják a természetes melatonin kiválasztást, ami megzavarhatja az alvási szokásokat. A Bio-Melatonint szedése egy hatékony mód arra, hogy kompenzálja az éjszakai melatonin termelést, és támogassa a természetes és egészséges alvást.

    További információért a melatoninról, látogasson el a weboldalunkra.
     

    Tudjon meg többet