Keresés

    wsm_SearchResults

    Bezárás

    Jó hír az álmatlanságban szenvedőknek: Nobel-díjat nyertek az alvásritmus leírásáért a tudósok




    Három amerikai kutató osztozik a 2017-es Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjon, akik leírták, hogyan jelzi testünk az idő múlását.
    Olvasson tovább, hogy megtudja, hogyan működik a cirkadián ritmus nevű óraművünk, és hogyan kerül a melatonin a képbe.


    Az emberi szervezet egy “beépített” időmérő rendszerrel rendelkezik, ami szabályozza a nappali és éjszakai testműködést, azaz a cirkadián ritmust. Ez az “óra” reagál a világosságra és a sötétségre, és felelős egy sor egyéb folyamatért, többek között azért is, hogyan alszunk éjszaka. Azonban befolyással van a viselkedésre, a kedélyállapotra, a hormonszintre, a testhőmérsékletre, az anyagcserére és különböző egyéb testfunkciókra.
    A három tudós – Jeffrey Hall, Michael Rosbash és Michael Young, akiket nemrégiben tüntettek ki a 2017. évi Orvostudományi Nobel-díjjal – volt az első, akik molekuláris szinten leírták, hogyan működik ez a belső időmérő.

    Alvászavarok
    Az egészségre és a jó közérzetre gyakorolt erőteljes hatása miatt a belső óránk rendellenességei számos következménnyel járhatnak. A váltott műszakból eredő alvászavar nagyon sok embert érint. Gondoljunk a sofőrökre, egészségügyben dolgozókra, gyári munkásokra. A másik eset, amikor a transzatlanti járatokon utazók több idózánát átlépnek, összezavarodhat az időérzetük. A nappal vagy az éjszaka hat-/kilencórás elmozdulása könnyedén okozhat napokig is elhúzódó alvászavarokat.

    Enyhíthető a jetlag és a váltott műszakbó eredő alvászavar
    Ezek legyőzésében természetes segítség lehet a Bio-Melatonin 3mg. szedése, mely hozzájárul a jetlag tüneteinek enyhítéséhez és a váltott műszakból eredő alvászavar tüneteinek enyhítéséhez is. A Bio-Melatonin 3 mg. vény nélkül kapható gyógyszer egy melatonin nevű, természetes hormont tartalmaz, mely sötétség hatására termelődik az agyban. A melatonin szedése segít stabilizálni a cirkadián ritmust azáltal, hogy biztosítja a szervezet számára szükséges melatonint, amikor arra szüksége van.

    Kerüljük a fényt
    A melatonin elálmosít és lefekvésre késztet. Ezért lehetőség szerint kerüljük az ágyban az elektronikai eszközök (PC-k, laptopok, okostelefonok) használatát, mivel azok kék fényt bocsátanak ki, ami blokkolja a szervezet melatonintermelését és ez zavarhatja a normál, egészséges alvásmintát. A tudósok azt is megállapították, hogy az éjszakai műszak (ápolók, doktorok, légiszemélyzet, stb.) felboríthatja a melatonin-elválasztást.

    A vény nélkül kiadható Bio-Melatonin 3 mg alkalmazható arra is, hogy csökkentsük az elalvásig eltelt időt.

    Tudjon meg többet a Bio-Melatoninról itt